2010. 09. 09.
Bár néhány nő szerint ezek dolgok na jó - unalmasak és valami egészen másra vágynak.
Míg egy férfi véleménye a következő. Imádja a szexet hátulról, és csak és kizárólag hátulról.
Aztán vannak olyanok akik a misszióst pózt fejlesztették tovább. Egy hölgy
erről ezt mesélte. A fenekem alatt egy igen nagy párna szokott lenni, a fejem
alatt is, a lábaim hol rákulcsolva a partnerem derekára, hol mellé lerakva, vagy
esetleg a lábán. Ez nagyon jó pozíció, mert teljesen összefonódva
szeretkezhetünk. Persze nem csak ezt az egyet gyakorlom, ezt csak az állandó
partnerrel szeretem, mert nagyon meghitt. Ha új férfival van dolgom akkor
mindenféle amolyan lakás körbejárós módszert szoktam élvezni.
Van olyan is aki az X-pozíciót kedveli. Ennek a lényege hogy, a férfi a kezén és
a lábán támaszkodik, míg a nő ráülve, a férfi bokáján támaszkodva, a
lábait pedig a férfi kezei mellett tartva szeretkeznek. Ez igen hatékony póz,
mert nagyon jó hatással van a csiklóra.
Vannak még olyanok is akik nem szeretik nézni egymást közben ezért olyan pózt
választanak amiben egyáltalán nem látják egymás fejét. Ilyen a bohóc póz is.
Azonban azt is észrevettük, hogy sok embernek gőze sincs a különböző pozitúrákról.
A következő kérdésünk a helyre vonatkozott.
Általában az emberek az ágyban szeretnek szeretkezni, de azért akadnak olyanok is akik mindent kihasználnak.
Konyha, fürdőszoba, nappali, asztal, szék, kád, szekrény.
A földön elég kevesen szeretik, mert nagyon kemény, hacsak nincs valami puha szőrme a földön.
És íme pár érdekesség. Repülőn a wc-ben, tengerparton, tengerben, erdőben, patakban, mező…
Kedvenc tevékenységek a szex előtt.
Van aki azt szereti ha olajjal masszírozzák végig az egész testét. Olyan is
akad aki azt szereti ha megfürdetik, lemossák az egész testét.
Íme egy olyan férfi aki imádja az orális szexet. Nos nézzük ő mit szeret.
Egyszerűen oda van ha partnerét nyelvvel elégítheti ki.
Olyan is van aki imád csókolózni előtte. Jó mélyen élvezettel, vadul,
szenvedélyesen, közben simogatja saját magát, beleértve a nemi szervet is.
Mindkét nemre vonatkozik. Aztán előkerül a vibrátor, ez persze már csak a
hölgyekre vonatkozik, és azzal izgatja magát.
És utoljára íme néhány izgató szer.
Van aki pornó filmet néz a szex előtt, aztán olyan is van aki beszélgetéssel
hozza magát és partnerét is izgalomba. És folytathatnák azzal, hogy olyan emberek
is vannak akik a szeretkezés közben is beszélnek. Ez mindkét fél számára izgatóan hat.
Egy férfi azt tartja leghatékonyabb módszernek, ha kedvesét bekeni csokival,
fagyival, tejszínhabbal,(kicsit elcsépelt ugyan) és lenyalja róla.
Egy másik férfi arra esküszik, hogy nincs is jobb izgató szer, mint a női
test látványa. Na persze nem hiszem, hogy a néni csak fekszik és azt nézegetné.
Nem is, mert imád minden apró részletet megnézni, akkor pedig teljes az öröm,
ha a hölgy még egy helyes kis vibrátorral játszik közben.
A végére pedig néhány általánosan elfogadott afrodiziákum.
Jó vörös bor, pezsgő persze ez sem valami lőre, hanem nagyon finom
gyümölcsös pezsgő, esetleg sima pezsgő egy kevéske eperrel. A pezsgőhöz
szorosan kapcsolódik egy kis játék is. A pezsgő mint tudjuk felszívódik a
nyálkahártyán is, tehát alkalmas arra, hogy egy kis játékba is bevonjuk, ami
persze nem egészen szájon át történő magunkhoz vételt jelent. Vagyis, vegyünk
a szánkba egy kevés pezsgőt és szépen fokozatosan nyalogassuk át a partnerre,
legyen az férfi vagy nő. Frenetikus hatásai vannak.
Most pedig jöjjenek a ruha mániások.
Ők nem egyebet szeretnek mint partnerüket ruhában látni. Persze nem garbóban és
gumicsizmában, és nem is a fehérneműs kategória. Egy férfi azt mondta hogy egy nő
akkor tökéletes ha van rajta egy szexi kis szoknyácska bugyi nélkül, egy hosszú szárú
csizmával, felül pedig blúz legyen de kigombolva, sejtetően. Van párja is a válasznak
a férfiakon szeretik viszont látni az inget és az élre vasalt nadrágot. Az ing legyen
kigombolva kicsit, és a nyakkendő legyen a nyakában.
Pucérkodjunk ismét. Van aki a vizet tartja legjobb izgató szernek. Olyan könnyed és lágy
benne minden.
Aztán itt vannak az orruk után menők, vagyis akik imádják a nemi szervek
illatát. Persze a megfelelően tisztán tartott jöhet csak szóba. Bár volt
olyan hölgy aki szerette a férfi illatát, igaz nem a fütyköst szaglászta.